Fejér Megyei Asztalitenisz Szövetség

A Fejér Megyei Asztalitenisz Szövetség (FMATSZ) a Magyar Asztalitenisz Szövetség (a továbbiakban: MOATSZ) területi és helyi feladatainak ellátására létrehozott, a MOATSZ Fejér megyében székhellyel rendelkező tagjaiból álló, annak jogi személyiségű szervezeti egységeként működő, önkormányzattal, saját tagsággal és önálló vagyonnal rendelkező, közhasznú szervezet. A Szövetség jogi személyiségét a Fővárosi Törvényszék nyilvántartásába történő bejegyzéssel szerezte meg. A Szövetség illetékességi területe Fejér megye közigazgatási területéhez igazodik.

A Szövetség célja az asztalitenisz sportág fejlesztése a megyében, a sportág hagyományainak megőrzése, területi és helyi versenyrendszerének szervezése, a működési területén levő sportszervezetek tevékenységének összehangolása, a sportág utánpótlás-nevelésének elősegítése, a tehetséggondozás kiteljesítése.

A Fejér Megyei Asztalitenisz Szövetség tagja lehet valamennyi illetékes bíróság által nyilvántartásba vett sportegyesület, sportvállalkozás, illetve egyéb olyan jogi személyként működő sportszervezet, amely a sportágban szakosztályt működtet, a sportág versenyrendszerében részt vesz, a Magyar Asztalitenisz Szövetség, valamint a Fejér Megyei Asztalitenisz Szövetség Alapszabályát, szabályzatait elfogadja, és tagdíjfizetési kötelezettségének eleget tesz.


  • A Szövetség elnevezése: Fejér Megyei Asztalitenisz Szövetség
  • A Szövetség rövidített neve: FMATSZ
  • A Szövetség székhelye: 8083 Csákvár, Ostrom utca 11.
  • A Szövetség működési területe: Fejér megye közigazgatási területe
  • A Szövetség hivatalos honlapja: fmatsz.hu

  • A Szövetség hivatalos e-mail címe: fmatsz@fmatsz.hu
  • A Szövetség bankszámlaszáma: 11736020 - 21460791